Befejeződött a Solymári vár rekonstrukciója

Jablonkay István és mások az 1980-as évektől többször is tettek kísérletet a munkák folytatására és a romok pusztulásának megállítására, ez azonban sokáig  nem járt sikerrel. A rendszerváltás utáni évek pályázati lehetőségeit kihasználva ugyan a nagyközség 2000-ben már lehetőséget kapott bizonyos védőfalazatok elkészítésére, de ezek kivitelezése inkább kárral, mint haszonnal járt – többek között munkagéppel elhordták az északi hegyperem őskori rétegeinek egy részét. Gondos előkészítést követően azután 2005-ben már sikerrel járt egy jóval nagyobb léptékű, a várdomb egész területét nem csupán rendezni, de hasznosítani kívánó projekt.


Az önkormányzat által benyújtott, Szalay Gábor solymári építész jegyezte rendkívül ötletes terv – annak a munkának a kiteljesítésére vállalkozva, amit háromnegyed évszázaddal korábban Valkó Arisztid kezdett meg – elnyerte a szükséges támogatást, így 2006 szeptemberében Enzmann László polgármester már egy “újjászületett” solymári várat adhatott át a település lakóinak és az ide látogató vendégeknek.

Természetesen fel sem merült, hogy az erősség mintegy “középkori” formájában épüljön vissza! Nem elvi okokból, netán egy konzervatív műemlékes felfogás miatt – hanem, mert részleteit tekintve sajnos nem tudjuk, hogy milyen volt, sőt arról is több elképzelés fogalmazható meg, hogy milyen lehetett! A kivitelezés megkezdése előtt, még 2005 őszén – ismét Feld István vezetésével, számos régészhallgató közreműködésével – elvégzett, mindeddig legnagyobb léptékű ásatás ugyan részleteiben tisztázni tudta a vár alaprajzát, de még azt sem sikerült megállapítania, hol volt a vár bejárata. A 18-19. századi bontások miatt egyetlen biztos falmagasságot vagy födémszintet sem ismerünk – s bár még 2012-ben is folytak az ásatások a lakóépület nyugati oldala előtt elhelyezkedő mély, falazott építmény területén, annak formájáról, funkciójáról még ma sem tudunk biztonsággal nyilatkozni.

A tervezőépítész így alapvetően az elpusztult vár megjelenítésére, az egykori összefüggések érzékeltetésére törekedett – úgy a tájban, a Pilis-völgy jellegzetes  ipari környezetében, mint a várdombon magán. A kiszedett, elbontott várfalat körben mellvédmagasságig visszafalaztatta – sajnos erre a dél- és északkeleti részen az első lépésben anyagiak hiányában még nem volt mód – csupán nyugaton, a falu felé emelte meg jelentősebben. Ez a rész mintegy ellensúlyát képezi az erősség leglátványosabb elemének, a négyzetes toronycsonkra épített, faszerkezetű kilátónak. Ez utóbbi formájával ugyan nem annyira a középkori erősségekre, mint inkább a római őrtornyokra utal, de célja nem is az elmúlt idők felidézése volt, hanem az, hogy általa az erősség visszakerüljön a tájba – s nem utolsósorban, hogy az ide látogató a toronyból e táj élményében részesüljön.

A várkaput idéző modern faszerkezet ott került felállításra, ahol kizárásos alapon kereshető az egykori külső bejárat, s fontos elemét képezte a bemutatási koncepciónak a még csak részlegesen fel tárt kút modern felépítménye is, amiből a modern idők jeleként már vezetékes ivóvizet nyerhet a látogató. Másutt csupán a megmaradt falak bizonyos kiegészítésére vagy jelzésére került sor – utóbbira példa a csupán jelentéktelen csonkokból rekonstruált nyugati torony. A lakóépület alsó, már Valkó által feltárt szint je téglaburkolatot kapott, falai mellett másolatban kerültek felállításra az egykori emelethez köthető reneszánsz nyíláskeretek, a torony kulcslyuklőrése és néhány információs pult. Sajnos, az itt, a délnyugati sarokban feltárt rézsűslejáró (?) nem volt értelmezhető – igaz, az egész épület egykori közlekedési rendszere már ismeretlen előttünk.

A szöveg egyenes átvétel “A solymári középkori vár múltja és jelene” című kiadványból. (Helytörténeti Alapítvány, Solymár 2013.)
Képek: Milbich Tamás